2025.05.12-18.
Május 12. Hétfő
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 8. rész 16-24. versei: „Hála legyen az Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. Sőt ezen kívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi készségünk megmutatására. Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt.”
„Óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt.”Különös: elteltek évezredek, és az ember nem változott semmit: ha valami bőséges eredménnyel történik, akkor ott azonnal megjelennek a rágalmazók. Ez egyfelől teljesen érthető, hiszen a Sátán mindent meg akar rontani, ami az Isten országát építi. Másfelől a magunk felelősségét vizsgáljuk meg ebben: Ha valahol épül az Isten országa, akkor beállunk a rágalmazók sorába? Nem tudjuk elviselni, hogy a másik ember építi, s eredménnyel építi? Akadályozzuk benne? Vagy legalább megrágalmazzuk, hogy mások a rágalmakat hallgatva elforduljanak, mondván: „Itt is vizet prédikálnak, és bort isznak.” Rossz májunknak jól esik ez, de Isten országának nem. Jó, ha tudjuk, hogy nem ember ellen vétünk ilyenkor, hanem Isten ellen, sőt önmagunk ellen. Ugyanakkor van egy másik oldal: amikor bennünket rágalmaznak. Hogyan viseljük? Bizonyítani akarjuk, hogy hamis a rágalom? Lehetetlen. Mi még gonoszabbul vágunk vissza? Az nem Krisztus tanítványához illő. Igénk azt mondja, hogy nemcsak az Úr előtt kell tisztességesnek lenni, hanem az emberek előtt is. Mindent meg kell tennem azért, hogy a tisztességtelenség látszatát is elkerüljem. Ez van, amikor lehetetlen, mert a rágalmazóknak nem kell valós indok. Mit tehetek? IMÁDKOZOK. Isten az egyedüli, Aki rendbe tudja tenni az ilyen helyzeteket.
1.Igaz bírám, Uram felelj hívlak! Könnyítsd meg a szívem, adj irgalmat! Kevés erőm, nagy a szorongásom, Jó vagy hozzám, halld meg imádságom!
2. Ti nagy urak, mért bántjátok Istent? Meddig lesz, hogy bálványoknak hisztek? Mért bókoltok a sok hitványságnak? Mi lesz vége a sok hazugságnak?
3. Meglátjátok, eljön az Úr hozzám, Csodajellel segít a hű szolgán. Meghallgat majd, mikor felkiáltok, Bizalmamban kegyelmet találok.
4. Légy nyugtalan, sirasd meg a vétked, Áldozattá tedd az egész élted. Vizsgáld meg a szíved, sírva sírjál, Isten segít, hogy útain járjál.
5. Sokan kérdik: esőt ki küld végre, Mért kerül el Isten arca-fénye? Panaszosnak bort adj, s búzát bőven; Töltsd be, Isten örömmel a szívem.
6. Körül vesz az Úrnak arca fénye, Lefekszem és rám borul a béke. Benned élek Uram, mély az álmom, Nyugalmamat csak benned találom.
Május 13. Kedd
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 9. rész 1-5. versei: „A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. Hiszen ismerem készségeteket, amelyért dicsekszem veletek a macedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. És ha velem macedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi - hogy ne mondjuk: ti - ebben a bizodalmunkban. Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig, mint kényszerű adomány.”
A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. Fölösleges írnom, mert evidencia, mert egyértelmű, hogy látjuk mások szükségét. Egyértelmű, hogy segítünk. Vagy mégsem egyértelmű? Ha az lett volna, akkor Pál nem is ír róla. Akkor teljesen nyugodt abban, hogy készen várja a tovább viendő adomány. De nem volt teljesen nyugodt. Így van ez ma is. Azt gondoljuk, hogy ami nekünk egyértelmű, az másoknak is az. Aztán csalódunk. Pál ezért beszél róla előre. Ezért kell nekünk is beszélni róla újra és újra: Isten többet adott nekünk, mint amennyire szükségünk van. Ezt a többet azért adta, hogy észrevegyük mások szükségét. Azért adta, hogy tovább adjuk. Nem fogcsikorgatva, nem dühösen, hogy valaki már megint kér, megint „erőszakos”, megint a pénztárcánkba akar látni. Nem. Azért adta, hogy ez hálaáldozatunk lehessen. Hálából, mert az Úr Jézus megmentette az életemet a kárhozattól. Hálából, mert örök élettel ajándékozott meg. Hálából, mert meggyógyított betegségemből. Hálából, mert megőrizte a szeretteimet. Hálából, mert velem van, érzem jelenlétét naponta. Hálából, hogy annyival ajándékozott meg, hogy én is tudok adni, ajándékozni. Hálából. Készen van a szívem? Nemcsak valamit adni, hanem azt, ami tőlem telik?
Úr Jézus, köszönöm, mindazt, amit értem, értünk tettél. Szeretnék mindig hálás lenni ezért szívemben, és tetteimben egyaránt. Ámen
804. ének:
Hálát adok, Uram, az életért! Rólad zeng éneket hegy, völgy s a rét! A napokat Te számolod, Uram, én mindenért hálát adok!
Hatalmad, Istenem, mindent fölér! Szavadra engednek: tenger és szél, Leborulnak a csillagok! Uram, én mindenért hálát adok!
Imádom, Szent Atyám, dicső neved! Te vagy a végtelen nagy szeretet. Kegyelmed ma ingyen adod, Uram, én mindenért hálát adok!
A templomban nem kerülöm el soha a perselyt, Elkészített adományom Istenemnek szentelt. Az Ő áldott segítsége nélkül semmim sincsen; A jókedvű adakozót szereti az Isten.
Május 14. Szerda
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 9. rész 6-15. versei: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: "Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké." Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja "igazságotok gyümölcsét." Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk. Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!”
„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten".
Hogy van ez? Adakozásom magvetés? Igen. Ha szűken vetek, szűken aratok. Ha merem kinyitni – először a szívem Isten felé, aztán a társaim felé, nem kedvetlenül, nem kényszerűségből -, akkor valami csodát fogok megélni: Isten megáldja az adományomat. Megáldja a szívemben. Sokszorosával áld meg engem. De áldássá lesz az másképp is: egy budapesti gyülekezet templomot épített. Egy kisfiú elkezdte gyűjteni rá az 50 filléreseket. Amikor zsákocskájába belekerült a 100. darab, letette a lelkészi hivatal asztalára. Derűsen mosolygott, ezt mondva: „Akitől kértem, szívesen adott.” Híre ment a gyermek adakozásának. Valaki messziről, ismeretlenül érkezett, s letette a kisfiú gyűjtésének az ezerszeresét. Valahogy így működik Isten áldása. Azt azonban nem tudja megáldani, ami nincs. A nulla ezerszerese is nulla. De nemcsak a pénzügyeinkkel van ez így. Isten kegyelme a hitünket, bizalmunkat, szeretetünket, mindenféle odaszánásunkat így áldja meg, így sokszorozza meg.
SZOROZD MEG!
Megoldatlan feladatom felett virrasztok. Hiányzik a felelet. „Jöjj, Mesterem! Nézd, nem bírok vele. Csak könnyeimmel öntözöm tele. Ha éhezők könyörgő szája kér, aszott kéz nyúl betevő falatér’, s a lelkem olyan kifosztott, szegény: magam is éhes, hogy’ segítsek én? Elfogy a hit és elfogy az erő. A kevesemmel hogy’ álljak elő? A keveset ezeknek osztani, hogy mindenkinek jusson valami, jusson valami és jusson elég, Mester, lehet?!” „Hát szorozd meg elébb!
A szorzó áldott két kezem legyen! Emlékezzél csak! Azon a hegyen… az ezrek… az öt árpakenyér… s te búslakodnál a kevesedér’? Szorozz! – Enyém az éhező sereg.
Szorozz! – Én mindig megsegítelek. Szorozz! – Az én szolgám szegény legyen, s ha adni kell, mindig tőlem vegyen! Szorozz!” Szorzok és hajnalfényben ég a diadalmas eredmény: Elég. (Túrmezei Erzsébet)
Május 15. Csütörtök
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 10. rész 1-11. versei: „A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki - némelyek szerint - szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok; kérlek titeket, hogy amikor jelen leszek, ne kelljen erélyesnek lennem annak a meggyőződésnek az alapján, amellyel merészen akarok fellépni némelyekkel szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk. Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, amikor teljességre jut a ti engedelmességetek. AMI A SZEMETEK ELŐTT VAN, ARRA NÉZZETEK! HA VALAKI MEG VAN GYŐZŐDVE ARRÓL, HOGY Ő A KRISZTUSÉ, AZT IS GONDOLJA MEG ÖNMAGÁBAN, HOGY AMINT Ő KRISZTUSÉ, UGYANÚGY MI IS. Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg, nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket. Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas. Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is.”
Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk. Nem az a célunk, hogy a keserűségünket öntsük ki. Nem az a célunk, hogy megkeserítsük emberek életét, hanem az, hogy megnyerjük a lelküket Krisztusnak. Ehhez Tőle kapunk fegyvereket: igazlelkűséget, igazságot, a békesség evangyéliomának készségét; a hitnek paizsát, Az idvesség sisakját, a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben. (Efézus 6.) Testben élünk. Itt álljuk a pofonokat. De álljuk-e? Vagy adjuk is? Ha Krisztus él a szívünkben, akkor a fenti eszközökkel küzdhetünk: Krisztus igazsága a szívemben. Ő megigazított, elvette a bűneim terhét. Ezt hiszem akkor is, amikor háborog köröttem a világ. Békesség van a szívemben, s azon dolgozom, hogy mások szívében is békesség legyen. Imádkozom. Imádkozom azoknak a lelkéért is, akik a háborúságot szítják. Érted is, háborgó testvérem. Önmagamért is, mert test szerint beállnék a háborgók sorába, de nem ez a feladatunk, hanem az, hogy „foglyul ejtsünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.”
Urunk, ne engedd, hogy test és vér ellen harcoljunk. Segíts, hogy tudjunk önmagunk ellen, testvéreink lelkéért küzdeni. Ámen
603. ének:
Ímhol vagyok, édes Uram, Istenem, Kész vagyok mindenben néked engednem, Szent nevedért szörnyű halált szenvednem. Csak az igaz hitben ne hagyj tőled elesnem!
Oda megyek, ahova parancsolod, Akár tűzre, akár vízre akarod, Vagy fegyverre, tömlöcre te kívánod: Legyen, Uram Isten, valamint te akarod!
Május 16. Péntek
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 10. rész 12-18. versei: „Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. De ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat. Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet az Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is. Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangéliumával. Nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön. Ennél fogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek. Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.”
Ha munkahelyet keresünk, kénytelenek vagyunk magunkat ajánlani. Megírjuk az önéletrajzunkat. Beleírjuk, hogy mit tanultunk, s milyen munkákat végeztünk, amik érdemessé tesznek bennünket az új munkahelyre. Magunkat ajánljuk. Annyira hozzászoktunk ehhez, hogy mindenki munkáját ezen a szemüvegen keresztül mérjük. „Én ezt jobban tudtam volna…” Jaj,jaj… Pál apostol azt mondja, hogy ez nem jó mérték. A Krisztusban hívő embernek Isten szabott mértéket, amihez igazítsa a maga életét, tetteit, szavait, gondolatait. Önéletrajzi adatainkhoz bátran tegyük oda: Isten segedelmével. Öreg polgáristáink megőrzött iskolai füzetei így kezdődtek: Isten segedelmével. S ha ez nem egy megszokássá váló mondat, hanem imádság, akkor csodává válik a munka a kezünkben. A napokban döbbenettel figyelem, hogy mennyi szörnyűség történik az emberek között. Egész biztosan nem jó annak sem, aki cselekszi, akivel teszi, annak pedig nagyon rossz. Nem kellene ezeknek így lenni. A megoldás csak ennyi: Úr Jézus, Tiéd a szívem. Kérlek, Te vezesd a gondolataimat! Legyen ez a mindennapi imádságunk!
1.Dicséri, áldja szüntelen Jézust a szívem, ajkam, amit Ő művelt én velem, amit Ő végzett rajtam, azt némán el nem hallgatom, ki jártam könnyes utakon Csodáit zengem vígan hirdetem boldogan.
2. Rég koldus voltam, úttalan, Jézusban kincset leltem, utamnak drága célja van, betölti fénnyel lelkem, a kincset széjjelosztani és másnak jó hírt mondani, szolgálat boldog útja, szent küldetésem ez.
3. Szolgállak téged szüntelen, Jézusom, fénylő hajnal, törölve fájó könnyeket, harcolva búval, bajjal, míg utam hozzád el nem ér, hol nincs árnyék, eltölt a fény, mert színről - színre látom tündöklő arcodat.
Május 17. Szombat
Áldás, békesség!
Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt második levele 11. rész 1-15. versei: „Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is. Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus elé. Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hir-det, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál. Ha iskolázatlan vagyok is az ékesszólásban, az ismeretben nem, különben is nyíltan álltunk előttetek minden tekin-tetben. Vagy talán bűnt követtem el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasz-taltassatok, mert ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát? Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra. Ami-kor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányo-mat a Macedóniából jött testvérek pótolták, és attól, hogy én terhetekre legyek, minden tekintetben tartózkodtam, és tartózkodni fogok. A Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ettől a dicsekvésemtől Akhája vidékén sem fognak megfosztani. Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja azt! De amit teszek, azt ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik arra keresnek alkalmat, hogy amivel dicsekednek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi. Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.”
„Eltántorodnak a gondolataitok a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.” „Szépen eltűritek, ha valaki más evangéliumot, más Krisztust, más lelket hirdet.” Szépen eltűritek. Szépen eltűrjük. Annyi hamis tanítás hangoskodik körülöttünk, kering az interneten. Mi pedig tapsolunk, bólogatunk, jaj, de jó. Nem vesszük észre, hogy aki a szeretet zászlaját Krisztus nélkül lengeti, az tévútra visz bennünket. Nagy ajándék lehet, hogy sok-sok igehirdetést, bizonyságtételt olvashatunk, hallgathatunk. De vigyázzunk! Az „önmegvalósításról” szóló mondanivalók nem Krisztushoz visznek közelebb. Éppen Tőle távolítanak el. Krisztus nem „megvalósította önmagát”, hanem megtagadta. Felvette a keresztjét. Vállalta a megaláztatást. Ő példa és segítség előttünk, amikor lemondunk a magunk kényelméről Krisztus követéséért, mások segítéséért, akkor Hozzá közeledünk. Imádkozzunk azért, hogy semmi és senki meg ne foszthasson bennünket Istennek ama szeretetétől, melyet hozzánk megbizonyított a mi Urunk Jézus Krisztusban!
160. ének:
1. Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem! Kérlek, kegyelmesen hallgass meg engem, Mert tebenned soha nem volt kétségem, Azért most is tehozzád esedezem.
2. Látod, Uram, igen megnyomorodtam. Előtted nagy nyavalyára jutottam, De míg te szent Istenségedben bíztam, Soha semmiben el nem hagyattattam.
3. Reménységem míg el nem fogyatkozott, A te ígéreted nálam nyilván volt, Hogy énnékem mind megadod azokat, Amiket én szívem tőled óhajtott.
4. Azért téged hívlak csak segítségre, És magamat nem is bízom senkire; Én lelkemet vigyed hálaadásra, És szívemet juttasd nagy vigasságra.
5. Irgalmasságodat mikor hallhatom, Mindjárt elfelejtem minden bánatom; Abban vagyon nékem nagy vigasságom, Bűneimnek bocsánatját hogy bírom.
6. Jelentsd nékem a te akaratodat, Fordítsd hozzám szent irgalmasságodat; Add meg nékem most, amit tőled várok, Ezért dicséretet örökké mondok.
Május 18. Vasárnap
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 11. rész 16-33. versei: „Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével. Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni fogok. Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket: mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is. Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is. Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is? Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel fogok dicsekedni. Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké, tudja, hogy nem hazudok. Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem. Ablakon át kosárban eresztettek le a falon, és megmenekültem a kezéből.”
„Veszedelemben.” Szeretjük a biztonságot, a kényelmet, a dicséreteket. Sajnos keressük is. El is várjuk. S ez a világ tapsol azoknak, akik elvárják tőle a tapsot. Ha csendesen, döbbenten újra olvassuk Pál apostol mondatait, látjuk az életútját. Látjuk a veszedelmeket, a bántásokat, a halál közeli állapotokat – nem egyet -, amelyekből feláll, és tovább hirdeti Krisztust. S most jön az őszinte kérdés: mi meddig vállaljuk a keresztyénségünket? Addig, amíg mások dicsérnek, tapsolnak? Vagy vállaljuk a hamis vádakat, a megszégyenítést, a gúnyt? Vállalnánk a fizikai bántalmazást? 39 botütést? Megostoroztatást? Megköveztetést? Üldöztetést? Mennyivel kevesebbért háborgunk. Az Úr Jézus azt mondta: „Aki én utánam akar jönni, vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen engem.” Felveszem? Hordozom? Szótlanul? Panasz nélkül? Kész vagyok rá?
728. ének:
1.Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgé-semet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.
2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!
3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!
4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.