2025.04.28-05.04.
Április 28. Hétfő
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusbeliekhez írt második levele 2. rész 12-17. versei: „Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába. De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.”
„Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre.” Hogyan érthetem ezt? Tavasz van. Virágillattal tele a levegő. Nagyon szeretek nagyot szippantani belőle. Ugyanakkor tudom, hogy ugyanettől a csodás illattól az arra allergiásak fuldokolnak, rossz esetben bele is halhatnak. Egyik ember így, másik ember úgy reagál erre. Az evangéliummal ugyanígy vagyunk. Halljuk a hirdetett igét. Olvassuk az írott igét, és válasz születik bennünk vagy mérhetetlen öröm a válasz, vagy mérhetetlen harag. Egyik ember mindenét odaadja érte, a másik mindent megtesz ellene. Az egyik embert üdvösségre viszi, a másik ember inkább választja a kárhozatot. Tovább lépve: mi magunk vagyunk ez a jó illat. Ki alkalmas erre? – kérdezi az apostol. S valóban nem minden virág illatos, csak az, amelyiket Isten így teremtette. De az nem tehet mást, mint ontja az illatát. Amikor a szívemben Isten szava gyökeret ver, akkor az ott növekszik,s majd egyszer csak „magától” ontja az illatát. Ki alkalmas erre? Aki nyitott szívvel fogadja az igét, s egész szíve válaszol rá.
Uram, kérlek, Te tegyél számodra hasznossá, jó illatúvá minden szót, amit ki kell mondanom. Ámen
251. ének:
Úr lesz a Jézus mindenütt, Míg csak a napnak fénye süt, Úr lesz a messze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.
Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.
Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!
Ő királysága bő áldás, Nála a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.
Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.
Április 29. Kedd
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 3. rész 1-3. versei: „Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre? A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.”
„Szükségünk van ajánlólevélre”? Nincs. Amit tesz az ember, az beszél magáért. Így gondoltam mindig. Aztán sokszor kiderült, hogy a „reklám” az harsogóbb, mint az igazság. És mégis. Ha elfogadjuk a hamis reklámot azért, mert hangos, vagy mert tolakodó, akkor előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy rosszul jártunk. Isten szavának nincs szüksége reklámra. Nincs szüksége harsonákra. Nincs szüksége arra, hogy „modern” legyen. Nincs szüksége arra, hogy használja a technika mai eszközeit. S nincs szüksége arra, hogy ennek a világnak az eszközeivel akarjon érvényre jutni. De! Amikor Isten Szentlelke írja a szívünkbe az igét, s egyik ember szíve reagál a másik ember szívéből szóló igére, akkor valami csoda történik. KÖZÖSSÉG épül. Nem ajánlólevelekkel, nem reklámmal, hanem a SZENTLÉLEKKEL.
Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről
Csodákat próbáltam: arannyal, ezüsttel hívtam a népeket, jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába, az arany nem kellett, az ezüst nem kellett, nem jöttek énhozzám.
Elmondtam naponta tíz hegyibeszédet, gyönyörű szavakat, igéző szavakat,
hiába, hiába: egy fül sem fülelte, egy szív sem szívelte a hegyibeszédet.
Tüzet is akartam rakni az erdőben: nyulacska ne fázzék, őzike ne fázzék, -
hiába, hiába! Gyújtófám kilobbant és a tűz nem akart gyúlni az erdőben.
...S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek, együgyű szavamtól sírásra fakadnak, ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, - az Ur áll mögöttem.
Úr Jézus, köszönöm, hogy igaz hit a Te Szentlelked jelenlétében születik. Ámen
730. ének:
Szentlélek, jövel, Szívünk töltsd ma el, Szent erőddel, vigaszoddal Légy hozzánk közel!
Jöjj, pünkösdi láng, Nyisd meg szívünk, szánk, Hogy a bűntől megtisztulva Szálljon fel imánk!
Adj bátor hitet, Zengő éneket, Mely sok bűnöst megtérésre, Üdvre elvezet.
Szenteld meg szívünk, Hogy eggyé legyünk, Hogy Jézusról vallást tenni Mindig kész legyünk.
Ha eljő az est, Ránk fátylat ereszt, Boldog szívvel zengje ajkunk: Győzött a kereszt!
Április 30. Szerda
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 3. rész 4-18. versei: „Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata! Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó. Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk; és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.”
Isten Szentlelke formál bennünket az olvasott, és a hallgatott igén keresztül. S nem akármilyenre formál. János apostol azt mondja, hogy „hasonlóak leszünk Őhozzá”. Egyre inkább tudunk szeretni. Egyre több lesz a békességünk. Egyre türelmesebbek, egyre alázatosabbak, egyre segítőkészebbek leszünk. Nem azért,, mer nekünk így „kötelező” és fogcsikorgatva bár, de kiküzdjük. NEM. A Szentlélek teremti a szívünkben. Szabadok leszünk arra, hogy tehessük a jót. Szabaddá leszünk a harag alól, a megbotránkozás alól. Nekünk talán fel sem tűnik – az a jó! – mások viszont látják. Krisztus szeretetében élve Őt dicséri szívünk, és szánk.
1.Dicséri, áldja szüntelen Jézust a szívem, ajkam. Amit Ő művelt énvelem, amit Ő végzett rajtam, azt némán el nem hallgatom, ki jártam könnyes utakon, csodáit zengem vígan, hirdetem boldogan.
2. Rég koldus voltam, úttalan, Jézusban kincset leltem, utamnak drága célja van, betölti fénnyel lelkem: a kincset széjjel osztani és róla jó hírt mondani szolgálat boldog útja, szent küldetésem ez.
3. Szolgállak Téged szüntelen, Jézusom fénylő hajnal, törölve fájó könnyeket, harcolva búval, bajjal. Míg utam hozzád el nem ér, hol nincs árnyék, eltölt a fény, mert színről színre látom tündöklő arcodat.
134. zsoltár:
1.Úrnak szolgái mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az Ő házában éjjel Vigyázván vagytok hűséggel.
2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok minduntalan.
3. Megáldjon téged az Isten, A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket.
Május 1. Csütörtök
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 4. rész 1-6. versei: „Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig, mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.”
„Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” Isten gyújtott világosságot a szívünkben. Sokszor borul sötétség a lelkemre. Nem tudom, hogy egy adott helyzetben hogyan kell imádkozni. Nem tudom, hogy mit kell tenni, hogyan kell szólni, mit kell mondani. Sötétség van. Lehet, hogy kint ragyog a nap, de a lelkemben sötétség van. Hol ezért, hol azért. Teszem, amiről tudom, hogy tenni kell, de tudom, hogy belül nincs rendben semmi. Istent keresem, de valahogy rosszul keresem. Mégis keresem. Egyszer csak fölragyog a sötétségben a világosság. Végre fény ragyog fel a szívemben. Értem Uram! Eddig miért nem értettem? Áldalak, és dicsérlek Téged!
Köszönöm Uram, hogy nem hagysz sötétségben. Ámen
Áldjátok az Urat, áldjátok szent nevét! Házában álltok napról napra, dicsérjétek szüntelenül! Áldjátok az Urat, áldjátok szent nevét! Házában álltok napról napra, dicsérjétek szüntelenül! Tárjátok kezeitek az élő Isten felé! Áldjon meg téged Sionról az Úr, ragyogtassa arcát reád!
138. zsoltár:
Dicsér téged teljes szívem, Én Istenem, Hirdetem neved. Dicsérlek istenek felett Én tégedet, Mert azt érdemled. És a te szent Egyházadban Imádkozván, Neved tisztelem, Áldásodra én kész vagyok, Hálát adok Neked, Istenem.
Öregbül nagy dicsőséged, Mert megtészed, Amit megmondasz. Ha könyörgök ínségemben, Engem menten Megszabadítasz. Téged minden földön lakók, Nagy királyok, Uram, dicsérnek, Mert szent igéd tiszta voltát, Igazságát Eszükbe vették.
Ez Urat, ki felségesen Csudát teszen, Felmagasztalják. Mondván, nagy ő dicsősége És ereje, Őt azért áldják. Mert, noha ül nagy magasan, De lát nyilván Alant valókat; Messzi dolgokat is könnyen Lát, élesen, Mind fent, mind alant.
Mindennemű szükségemben, Ínségemben Megerősítesz; Láttukra ellenségimnek, Kik gyűlölnek, Engem megmentesz. Amit az Úr egyszer végez, Az jó véghez Megyen mindenütt. Jókedved megáll: ne hagyd el, Sőt végezd el Kezed munkáit!
Május 2. Péntek
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 4. rész 7-18. versei: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: "Hittem, azért szóltam", mi is hiszünk, és azért szólunk! Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van.” Mi a mi kincsünk? Az a világosság, amit Isten gyújtott a szívünkben. Mi a mi kincsünk? Az Úr Jézusban való élő hit. Nincs ennél nagyobb kincs. Vándor Gyula így énekelte meg: „Elég az ő kegyelme rég, elég, elég. Még akkor is ha szívem új lánggal nem ég. Elég a vér, a Golgota, NEM LESZ NAGYOBB KINCSEM SOHA. Elég az Ő kegyelme rég, elég, elég. Számomra Ő az út, jövő, csak Ő, csak Ő. Erőtlenségemben erő, mentő erő. A menny szívem szép otthona, keskeny úton elvisz oda. Számomra Ő az út, jövő, csak Ő, csak Ő.” Életem legnagyobb kincse, hogy az Úr Jézushoz tartozhatok. Övé a szívem. Övé az életem. Ő az Úr a cselekedeteim felett. Ugyanakkor tudnom kell, hogy az életem cserépedény. Törékeny. Bármelyik pillanatban összetörhet, s akár vége is lehet. Ezt a törékeny cserépedényt érik csapások is. Pál apostol sorolja: szüntelen a halál révén állunk Jézusért, a külső emberünk megromlik, szenve-dünk. Ezt hol könnyűnek, hol nehéznek érezzük, de nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Mire gondolok? Arra, hogy az én törékeny cserép életemet az Úr Jézus kezébe tehetem. Ő vigyáz rá. Sokkal jobban, mint én tudnék. Közben – igen – legnagyobb kincsemként élem meg a cserépedényben a hitem. S amikor a cserépedény végképp össze-törik, akkor a benne megmaradt kincset az én Uram lábai elé tehetem ott fenn, a Mennyben.
Úr Jézus, köszönöm, hogy kezedben van az életem. Én nem tudok a cserépedényre vigyázni. Köszönöm, hogy Te még azt is kincsnek tartod. S köszönöm, hogy az IGAZI KINCS visz eléd ama napon. Áldalak, Uram. Ámen
627. ének:
1.A mennybe’ fenn, a trónusnál, A Krisztus értem közbenjár, Nagy Főpap, égi ke-zesem, Örökre biztos védelmem. Markába véste nevemet, Szívébe írta, nem feled. Örökké ő lesz pártfogóm, Elnémul minden vádolóm, Elnémul minden vádolóm.
2. Mikor a Sátán megkísért, És vádol megbánt bűnökért, Jézusra nézek, áldom őt, A bűneimből megmentőt. Ő halt meg minden vétkemért, A bűntelen a bűnösért, Isten, a bíró fölmentett, Krisztusra nézve engedett, Krisztusra nézve engedett.
3. Íme, a Bárány, ő van ott, Feltámadt, és üdvöt hozott, Ő mondta: Megváltód vagyok, Nem vonja vissza, mit adott. A Bárány vére volt az ár, Őnála többé nincs halál. Krisztusban üdvöm készen vár, Ott fenn, az Isten trónjánál, Ott fenn, az Isten trónjánál.
Május 3. Szombat
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 5. rész 1-10. versei: „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket. Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.”
Egy napon összeomlik ez a mi földi sátrunk. Nem a házunk, hanem a testünk. Már vannak rajta repedések: hol itt, hol ott fáj. Figyelmeztet arra, hogy egy nap összeomlik, és menni kell. Kell? Igen. Ott akkor nincs választás. Ma van. Kaptam lehetőséget arra, hogy felkészüljek. SŐT! Isten maga készít fel. Otthont készít nekem. „Az én Atyám házában sok lakóhely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek” – mondta az Úr Jézus. Azután engem is felkészít. Ünneplőbe öltözteti a szívemet. Kérem, és tisztává teszi azt. Nem megy másként. Azután vágyódást ad nekem, hogy kívánjak hazaköltözni az Úrhoz. Azután… Azután „mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” Nézem magamat: mi jót cselekedtem? Őszintén látnom kell: semmit. Nincs, amit felmutathatnék. Semmim sincs. Mi lesz így velem? Hiszem, hogy az Úr Jézus értem is meghalt. Alázatosan remélem, hiszem, ügyvédem lesz ama napon.
Életutam, míg e Földön járom, bár ez út néha oly rögös és oly nehéz, égi célom tán sehol sem látom, mégis szívemből egy új dal hangja kél: Ott fenn a mennyben vár, az én örökhazám, hol Krisztust majd megláthatom, Szívem úgy várja már e nagy találkozást, Hol mindörökké Őt imádhatom.
Tudom, most már nem magamban járom, Egy hű Barát van, ki mindvégig mellettem áll. Jézus Krisztus vérével megváltott, Szívemből ez új dal ujjongva száll! Ott fenn a mennyben vár, az én örökhazám, hol Krisztust majd megláthatom, Szívem úgy várja már e nagy találkozást, Hol mindörökké Őt imádhatom.
Vár engem a béke, örök élet, Mit ember nem gondolt el, és szem nem látott még. Hálatelten felcsendül az ének, Szóljon addig, míg lelkem hazatér! Ott fenn a mennyben vár, az én örökhazám, hol Krisztust majd megláthatom, Szívem úgy várja már e nagy találkozást, Hol mindörökké Őt imádhatom.
Úr Jézus, köszönöm, hogy Te készítesz fel arra napra. Köszönöm, hogy otthont készítettél nekem. Áldalak, Uram. Ámen
Május 4. Vasárnap
Áldás, békesség!
Pál apostol Korintusiakhoz írt második levele 5. rész 11-15. versei: „Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”
„Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor azért halt meg, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” Más fordítás szerint Krisztus szeretete sürget minket. Vannak dolgok, amikre annyira ráérünk. Az üdvösségünk kérdése NEM ÉR RÁ! Még szívünkben zakatol a nagyheti történet. Igen, az Úr Jézus annyira szeretett bennünket, hogy az életét sem sajnálta odaadni értünk. Szenvedett rettenetes szenvedéssel. Ez a szenvedés, ez a szeretet sürget, szorongat a válaszadásra. Arra, hogy többet ne önmagamnak éljek, hanem Őnéki. Sürget, hogy ne a magam akarata, gondolata legyen fontos, hanem tudjak kérdezni mielőtt indulok: „Uram, Te hogy akarod?” S ki tudjam mondani a legnehezebb pillanatokban, órákban, napokban is, hogy „Legyen meg a Te akaratod.”
Uram, köszönöm, hogy magadhoz öleltél, és magadhoz ölelsz mindenkit, aki Téged keres. Köszönöm, hogy Te készítesz bennünket, hogy megérkezhessünk Hozzád. Ámen
773. ének:
Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és koronát Ígér a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
Remélek Jézusomban én, Ő törlé el sok bűnömet; Ajkáról hívón zeng felém: „Jer haza, vár rád Mestered!” Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
Előttem oly csudálatos, Hogy értem szállt a földre le; Miattam annyit szenvedett, Bűnömért annyit véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
Tudom, hogy közel Mesterem, Az óra fut, a nap közel; Elébe állok csakhamar, Megváltó Jézusom, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.