2025.01.20-26.
Január 20. Hétfő
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 6. rész 43-49. versei: „"Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?" "Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult."”
„Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Mivel van tele a szívem? Annyira hozzászoktunk ahhoz, ami betölti a szívünket, hogy azt gondoljuk, hogy az úgy van jól, nem is lehet másként, így van rendben. Nagyon nehéz észrevennünk, ha valamit rosszul gondolunk, vagy teszünk. Sokszor másoknak kell segítenie benne, hogy rájöjjünk. Láttam egy filmet, amiben egy rossz, önző kívánság miatt elromlott egy egész város élete. Megjavulni csak úgy tudott, hogy egyenként meglátták, hogy mit rontottak el. Nagyon nehéz volt jól látni. Nagyon nehéz volt bocsánatot kérni. Nagyon nehéz volt hinni, hogy a másik ember valóban megbocsátott. Amíg csordultig van a szívem a magam „jóságával”, addig nem látom, hogy az a másik embernek fájdalmat okoz. Addig önmagamra építek. Az Úr Jézus arra figyelmeztet, hogy ez rossz alap. Pál apostol azt mondja: „más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.” (I. Korintus 3:11.) Jézus Krisztus az alap. Ha Őrá építek, ha Vele van csordultig a szívem, akkor Őt szólja a szám. Akkor meglátom, amit elrontottam. Akkor tudok bocsánatot kérni, s őszinte lesz a bocsánatkérésem. Akkor terem a szívemben jó kincs, amit tudok előhozni.
1.A bolond homokra épített, A bolond homokra épített, A bolond homokra épített, És a ház erősen állt. De jött az eső és fújta a szél, De jött az eső és fújta a szél, De jött az eső és fújta a szél, És a ház összeomlott.
2. Az okos sziklára épített, Az okos sziklára épített, Az okos sziklára épített És a ház erősen állt. De jött az eső és fújta a szél, De jött az eső és fújta a szél, De jött az eső és fújta a szél, És a ház erősen állt.
3. Te is építsd életed Krisztusra, Te is építsd életed Krisztusra, Te is építsd életed Krisztusra, És a ház erősen áll. És jöhet az eső és fújhat a szél, És jöhet az eső és fújhat a szél, És jöhet az eső és fújhat a szél, És a ház örökké áll.
Úr Jézus, kérlek hadd lássam a szívem úgy, olyannak, amilyennek Te látod! Hadd töltse be a szívem a Te szavad. Hadd lássam a Te akaratodat. Hadd építsek minden ígéretedre. Ámen
Január 21. Kedd
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 7. rész 1-10. versei: „Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: "Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk." Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: "Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi." Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: "Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet." Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.”
Merjünk kicsik lenni. Nagy kísértésünk, hogy „látszani” akarunk. Szeretnénk emberek elismerését, dicséretét kivívni. Igénkben a százados, akinek sokan engedelmeskednek, mer, akar kicsiny lenni. Tudja, érzi, Jézus előtt csak fejet hajthat. Előtte az ő „rangja” semmi. Bármennyire is szeretne szolgáján segíteni, nem a saját „pozíciója” felhasználásával keresi. Hányszor futunk fogadott orvoshoz – és tapasztaljuk meg, hogy CSAK EGYEDÜL AZ ÁLDOTT ORVOS segíthet. A százados innen indult, ahová mi sokszor „kényszeredetten”, vagy teljesen értetlenül megérkezünk. Jó, ha megérkezünk. S ha merünk kicsik lenni, ha merjük Krisztusra bízni az aktuális fájdalmas, félelmes helyzetünket, akkor nekünk is szabad hittel kimondani: „csak egy szót szólj.” Az a „szó” persze nem biztos, hogy az lesz, amit hallani szeretnénk, de egészen biztos, hogy az lesz, ami egyedül segít rajtunk.
Úr Jézus, köszönöm, hogy méltatlanságom ellenére is hozzád jöhetek, s kérhetlek, hogy csak egy szót szólj. Mindegy, hogy mi az a szó, nem akarom, hogy az én elképzelésem teljesüljön, de kérlek, legyen meg a Te akaratod. Ámen
804. ének:
Hálát adok, Uram, az életért! Rólad zeng éneket hegy, völgy s a rét! A napokat Te számolod, Uram, én mindenért hálát adok!
Hatalmad, Istenem, mindent fölér! Szavadra engednek: tenger és szél, Leborulnak a csillagok! Uram, én mindenért hálát adok!
Imádom, Szent Atyám, dicső neved! Te vagy a végtelen nagy szeretet. Kegyelmed ma ingyen adod, Uram, én mindenért hálát adok!
Január 22. Szerda
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 7. rész 11-17. versei: „Ezután elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: "Ne sírj!" Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: "Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét." Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken.”
"Ne sírj!" „Meglátogatta Isten az ő népét.” De nagy dolog, hogy meglátogatta. De jó, hogy elmondhatom így is: meglátogatott Isten. Mit hozott a látogatásával? Ebben az esetben vigasztalást annak, akinek nagyon fájt egyetlen gyermeke elvesztése. Amikor meghalt Édesapám, a következő vasárnap erről az igéről prédikáltam. Szívem tele volt fájdalommal. Másról nem tudtam volna beszélni, de ez a történet vigasztalásul jött hozzám azon a napon. Meglátogatott Isten. Másként, mint ezt az asszonyt. Amikor az Úr Jézus mondja, hogy "Ne sírj!", akkor az a szó vigasztal. Nem üres szó. Élettel, szeretettel, segítséggel van tele. Kérdés persze, hogy könnyes tekintetünket tudjuk-e, akarjuk-e Őrá emelni? Hisszük-e, hogy Nála valóban vigasztalást találunk? Ő már elkészítette az utat. Csak hinnem kell. Csak bizalommal el kell fogadnom. Csak nem azt kell minden áron hajtanom, ami szerintem jó. Szabad kinyitnom a szívem, és látni a csodát, amit Ő készített nekem. Szabad kinyitnod a szemed, és látni a csodát, amit Ő készített neked.
Uram, köszönöm, hogy Te könnyeket letörlő Úr vagy. Köszönöm hát, hogy előtted sírni is szabad. Köszönöm vigasztaló szeretetedet, amit életem sok-sok nehéz történése közben átélhettem. Köszönöm, hogy nemcsak mások koporsója mellett állva vigasztalsz meg, hanem Te vagy az én Megváltóm, Aki utoljára az én porom felett is megállsz. Áldalak, Uram. Ámen
773. ének:
1.Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és koronát Ígér a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
2. Remélek Jézusomban én, Ő törlé el sok bűnömet; Ajkáról hívón zeng felém: „Jer haza, vár rád Mestered!” Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
3. Előttem oly csudálatos, Hogy értem szállt a földre le; Miattam annyit szenvedett, Bűnömért annyit véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
4. Tudom, hogy közel Mesterem, Az óra fut, a nap közel; Elébe állok csakhamar, Megváltó Jézusom, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, A honvágy tölti lelkemet, Mert nemsokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyugodj keblemen.
Január 23. Csütörtök
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 7. rész 18-35. versei: „Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: "Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: "Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" Jézus abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. Ezért így válaszolt nekik: "Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." Amikor János követei elmentek, elkezdett beszélni a sokaságnak Jánosról: "Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak. Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom nektek - prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm követemet előtted, aki elkészíti neked az utat. Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála." Miután meghallgatta őt az egész nép, még a vámszedők is igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek a János keresztségével, a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa. "Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók? Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltják egymásnak: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, és nem sírtatok. Mert eljött Keresztelő János, aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok: ördög van benne. Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja. De minden gyermekében igazolódott az ő bölcsessége."”
Vigyétek hírül, amit láttatok és hallottatok. A bizonyságtétel csak személyes tapasztalaton alapulhat. Amit láttam, amit hallottam, amit átéltem, amit megismertem Isten igéjéből én, magam. Az az enyém. Arról tudok beszélni. Abban nem ingathat meg senki. Keresztelő Jánosnak is a tanítványai személyes tapasztalatára volt szüksége. Amit tapasztaltak, az az ígéret beteljesülése volt. Erő Jánosnak a készülődéshez ebből a világból. Feladatát teljesítette, várja Isten országa. Én is akkor indulhatok, ha a feladatom teljesítettem. Addig hírül kell adnom: Szabadító Jézus Krisztus vár rád is, Testvérem!
Uram, köszönöm, hogy szent jelenlétedben történhet mindez. Ámen
Kegyelemből léphetünk be szent jelenlétedbe, nem saját érdemeinkből, csak Jézus vérével. Jelenlétedbe hívsz most, hívsz, ó Uram. Kegyelem által vezérelsz, jövünk Hozzád, Uram. Minden törvényszegésünket elvetted, a Bárány drága szent vérével mostál meg.
Január 24. Péntek
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 7. rész 36-50. versei: „Egy farizeus arra kérte őt, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel. Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: "Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös." Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked." Ő pedig így szólt: "Mester, mondd!" Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél" - és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: "Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." Az asszonynak pedig ezt mondta: "Megbocsáttattak a te bűneid." Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: "Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? Ő pedig így szólt az asszonyhoz: "A te hited megtartott téged, menj el békességgel!"”
Megállt mögötte sírva. Remélem, mindenkivel előfordul, hogy sír. De gondoljuk meg, miért sírunk? Azért, mert magunkat sajnáljuk? Azért mert fáj? Azért, mert tehetetlenek vagyunk? Vagy azért, mert Isten szeretete a lelkünk mélyén érint, és a bűnbánat, a hála könnyei futnak végig az arcunkon? Jézusnak sokáig nincs szava az asszonyhoz, aki sír és cselekszik. Vele nem beszél, de róla igen. Simonnal, aki magában azt gondolja… Jó, ha tisztában vagyok vele, hogy az Úr Jézus tudja, mit gondolok magamban. Gondolataimmal még magamat is becsaphatom, de Őt nem! Az Úr Jézus szerette Simont, ezért mondta el neki azt, ami fájhatott Simonnak: „Te csak félig-meddig adod a szívedet, s ítélkezel mások felett.” Itt most álljunk meg, és gondolkodjunk el arról, hogy mit mond az Úr Jézus arról, amit másokról gondolunk?! Ez most meg ér több csendes percet, hogy megkérdezzük Őt és megvárjuk a válaszát. Amit mondott, ahhoz jó tartani magunkat.
S ha a könnyeink őszinte bűnbánatból fakadtak, akkor hozzánk is szól a felszabadító szó: "Megbocsáttattak a te bűneid." "A te hited megtartott téged, menj el békességgel!"
Érzem, nincs már semmi baj, letörlöm könnyeim, elűzte egy kicsi dal bánatos perceim. Köszönöm, Uram, köszönöm, hogy visszaadtad örömöm! Köszönöm, Uram, köszönöm, hogy van még bánatom és örömöm!
Szivárvány száll az égre fel, napfény az arcomon, a kismadár is énekel, boldogan hallgatom. Köszönöm, Uram, köszönöm, hogy visszaadtad örömöm! Köszönöm, Uram, köszönöm, hogy van még bánatom és örömöm!
Január 25. Szombat
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 8. rész 1-3. versei: „Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból.”
Asszonyok az Úr Jézus körül. Mi asszonyok, szeretünk nyüzsögni, anyáskodni, mások helyett gondolkodni. Egyszer egy gyermek mondta: „Édesanya azt hiszi, hogy ha kiteszi a lábát a faluból, akkor a faluban nem kel föl a Nap.” Bizony, előfordul velünk, hogy többet gondolunk a magunk fontosságáról, mint amennyit kellene. Jó most a mai igénkre figyelni. Mi vitte ezeket az asszonyokat Jézus mellé? Nem az, hogy ott „tündököljenek”. Sehol másutt így nem olvasunk az evangéliumokban róluk, csak itt. Mi hozta őket? A hála. Jézus meggyógyította a testüket, lelküket. Hálás volt a szívük. Szolgáltak Jézusnak. Nem voltak a terhére. Nem „nyafogtak nőiesen”, hogy hosszú az út, nagy a bizonytalanság, éhesek, szomjasak, már főznének valami finomat, de nincs egy tűzhely sem… Ráismerünk magunkra? Annyira nehezen hordozzuk a „hiányokat”! Ők szolgáltak csendben, észrevétlen, nem voltak útban, nem voltak teher, de hálás szívvel, örömmel a saját vagyonukból segítettek ott, ahol kellett. Majd ott találjuk néhányukat a Golgotán, a temetésen, a Feltámadáskor. Csendben. Teszik, amit tehetnek. Jó lenne megtanulnunk tőlük, hogy ne legyünk sok. Csak éppen annyi, amennyire szükség van. Szolgálni csendben, örömmel.
Uram, csendes szívet, csendes szájat kérek Tőled. Hadd szolgáljalak Téged úgy, ahogy azt Te jónak látod. Ámen
204. ének:
Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek, És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
Dicsértessél, Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.
Január 26. Vasárnap
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 8. rész 4-15. versei: „Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: "Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. Ő ezt mondta: "Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal."”
„Amikor nagy sokaság gyűlt össze”, az Úr Jézus el kezdett vetni. Mert Ő a MAGVETŐ. Ma is. A mag, az ige. Viszi a szél az interneten, amerre akarja. Valahol leesik. Valaki rányit. Elolvassa, vagy tovább görget. Vagy kezedbe veszed, Testvérem a papírt, az írást. Elolvasod, vagy leteszed. Mert Te, meg én, meg ők a „szántóföld”, ahová esik Isten igéjének magja. Mit kezdünk vele? Megszoktuk? Már ötödik éve ugyanaz? Elolvassuk, de mit is olvastam? Elfelejtem… „Jaj, de szépeket mond”? „Megbántott! Velem ne példálózgasson!” „Úgysem segít!” Vagy?...
Vagy: Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal. S itt már nem a Magvető személyéről van szó, hanem arról, hogy milyen a szívem, milyen a szíved? Vágyódsz-e Isten szavát hallani, olvasni? Örömmel, imádsággal készülsz-e rá? Kéred-e, hogy Isten szóljon hozzád? Szívedbe fogadod-e akkor is, ha éppen megfedd? Cselekszed-e azt, amire kért? Jó, termő földdé csak így válsz, csak így válok.
Vígan sietek a hívásodra, szódat figyelem a szent házadban, igéd örömet ad, néha megfedd, oly jó élni melletted! Hogyha fúj a szél, vagy hogyha nap süt, nem téríthet el a sötétség, vígan sietek a hívásodra, hisz nekem ez segítség, ördög ellen jó mentség!
Jézus, a nevedet én is áldom, hogyha tanulok, vagy hogyha játszom, mindig veled akarok maradni, érted bátran harcolni. Még ha kinevetnek, vagy csúfolnak, vagy ha jön valami nehézség, Jézus, a nevedet én is áldom, hisz nekem ez segítség, ördög ellen jó mentség! (Vándor Gyula)
Uram, köszönöm, hogy a te igéd mindennapi kenyerem lehet. Áldalak, Istenem! Ámen