2023.03.20-26.
Március 20. Hétfő
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 22. rész 66-71. versei: „Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók, és bekísértették őt a nagytanácsba, s ott felszólították: "Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk." Ő pedig így válaszolt: "Ha megmondom nektek, nem hiszitek, ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia Isten hatalma jobbján." Erre mind azt kérdezték: "Akkor hát te vagy az Isten Fia?" "Ti mondjátok, hogy én vagyok" - felelte nekik. Azok pedig így szóltak: "Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából."”
Értelmetlen viták provokálása. „Magunk hallottuk a saját szájából.” Ott állunk Isten ítélőszéke előtt. Ellőttünk áll az Úr Jézus. A kezei átszögezve. Jézus nevére minden térd meghajol. Mit mondanak akkor ezek az emberek? „Nem tudtuk, hogy komoly.” „Azt hittük, hogy…” Mit mondasz akkor Te? „Miért nem szóltatok?” „Én azt hittem, hogy ez csak mese, csak játék, csak ijesztgetnek vele…”
Ma még lehet. Ma vegyük nagyon komolyan: ISTEN EGYSZÜLÖTT FIA ÁLLT OTT A VÁDLOTTAK PADJÁN. HELYETTEM. MIATTAM. ÉS HELYETTED. MIATTAD. „Magunk hallottuk a saját szájából.” Magunk olvastuk a Bibliából. Az egyetlen dolog ebben az életben, amit feltétlenül komolyan kell vennünk: Jézus Krisztus Isten Fia. S Isten Fia azért szenvedett ott a kereszten, hogy helyettem, helyetted „kifizesse a számlát”. Sokkal tartozom. Nem működik a „jó ember elmélet”. „Nem vagyok olyan rossz, mint mások.” Lehet, hogy van, amikor nem. Máskor meg rosszabb vagyok, mint mások… Isten súgna, segítene, de csak a hátam mutatom neki… „nincs szükségem rá…” Jaj, ha azt mondja: „nem ismerlek…”
Istenem, kérlek, ments meg az értelmetlen vitáktól. Nyisd meg a szemem, hogy lássalak, halljalak még ma. Tisztítsd meg, kérlek, a szívemet. Készíts a Veled való találkozásra. Uram, segíts, hogy ne hibázzam el. Add, Uram, hogy a gyülekezet közösségében találjuk meg a Veled való közösséget. Ámen
823. ének:
1.Jézus hív, bár zúg, morajlik életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: „Jer, kövess, ó, jöjj ide!”
2. Vedd a példát Andrástól, ki hallva hívó szózatot, Hálóját se vonszolá ki: érte mindent elhagyott.
3. Jézus hív, hogy őt imádjad, megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod: „Jöjj, engem jobban szeress!”
4. Ha nehéz az élet terhe, roskadozva hordom azt: Bús orcám hozzá emelve, Jézusban lelek vigaszt.
5. Uram, hozzám légy kegyelmes, tedd tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, néked élő gyermeked!
Március 21. Kedd
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 23. rész 1-5. versei: „Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: "Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király." Pilátus megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" Ő pedig ezt felelte: "Te mondod." Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: "Semmi bűnt nem találok ebben az emberben." De azok erősen állították: "Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig."”
Hazugságok tömege. Elszabadult indulatok. A sötétség órája, a sötétség hatalma. Jaj, ha az én szívemen vesz erőt. Jaj, ha én kezdem elferdíteni az igaz szót! Jaj, ha teljes odaadással állítok hazugságokat! Bármikor megtörténhet, ha nem tart böjtöt a szám, az indulataim. Bizony nagy szükségünk van Isten segítségére, mert pillanatok alatt elferdülhet nélküle a szánkon, a szívünkben az igazság.
A történetünk másik oldala: előfordulhat, hogy velünk szemben állnak így emberek. Egyszer teljesen meg voltam győződve, hogy az egyértelmű, ahogy én látom a dolgot, s nem is történhet másképpen akkor sem, ha én nem teszek érte semmit. Döbbenten tapasztaltam, hogy mások másképp látják. Ott, akkor, annak nem volt különösebb jelentősége. De mi van, ha az életemről van szó, vagy a gyermekeim életéről? Akkor hogy viselem a hazug vádakat? Vállalom-e az igazságot, ami halálba visz? Fontosabb-e Isten szeretete minden e világi kincsnél, Fontosabb-e az életemnél? Fontosabb-e mások élete az én igazságomnál?
Úr Jézus, nehéz megállnunk a hazugságok záporában. Kérlek, légy irgalmas, hogy hűséges maradjak Hozzád minden körülményben. Könyörülj meg rajtam, hogy én ne üljek a hazugságot terjesztők székébe. Ámen
1. Zsoltár:
1.Aki nem jár hitlenek tanácsán, És meg nem áll a bűnösök útján, A csúfolóknak nem ül ő székében, De gyönyörködik az Úr törvényében, És arra gondja mind éjjel, nappal: Ez ily ember nagy boldog bizonnyal.
2. Mert ő olyan, mint a jó termőfa, Mely a víz mellett vagyon plántálva, Ő idejében meg-hozza gyümölcsét, És el nem szokta hullatni levelét; Ekképpen, amit ez ember végez, Minden dolgában megyen jó véghez.
3. De nem ígyen vannak a gono-szak; Hanem, mint az apró por és polyvák, Melyek a széltől széjjelragadtatnak: Az ítéletben ők meg nem állhatnak, A gonoszok, és kik bűnben élnek, Az iga-zak közt helyet nem lelnek.
4. Mert az Isten ismeri útjukat, Az igazaknak érti dolgukat; Azért mindörökké ők megmaradnak; De akik csak a gonoszságban járnak, Azoknak nyilván mind elvész útjuk: Mert Istennek nem kell az ő dolguk.
Március 22. Szerda
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 23. rész 6-12. versei: „Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak.”
„Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással.” Mi köt össze a barátainkkal? Minden esetben valami „közös” ügy. Középiskolában a padtársammal négy éven keresztül a legjobb tanulmányi eredmény elérése volt a közös ügyünk. Mindent megtettünk érte. Segítettük egymást. Érettségi után ki-ki ment a maga útján. Többet nem volt közös ügyünk… Vannak, akiket a közös rossz tettek kötnek össze. Elválaszthatatlannak tűnnek egy életen át, mert „túl sokat” tudnak egymásról. Heródest és Pilátust egy közös gaztett kötötte össze. Lehet, hogy könnyebb a lelkiismeretem, ha másokat is terhel, nemcsak engem a BŰN? Pedig a bűn-kérdésnek nem ez lesz a feloldása, hanem a bűnbánat. Heródes inkább gúnyolódik. Pilátus inkább menekülne a döntés felelőssége alól. Ketten együtt mégis könnyebben mennek tovább…
Akkor keressek a bűneimhez bűntársakat? Barátokat? Ezzel nem fog feloldódni a terhem. AKIT OTT KIGÚNYOLTAK, Ő azért szenvedett aztán a kereszten, hogy én bizalommal keressem Őt. Nincs más út. Nincs más feloldozás a bűneim alól. Nincs más segítség. DE VAN ÚR JÉZUS. Szabad Tőle kérnem bocsánatot, feloldozást.
Úr Jézus, köszönöm, hogy még mindig jöhetek Hozzád. Noha nem érdemlem meg, mégis kérhetem, s várhatom a bocsánatodat. Köszönöm, hogy Te felszabadítasz a bűneim terhe alól. Áldalak, Uram. Ámen
477. ének:
1.Uram, bűneink soksága, Undoksága Érdemli haragodat, Méltók vagyunk, hogy ellenünk, Szent Istenünk, Felemeld ostorodat.
2. De tudjuk, hogy ki megvallja És megbánja Bűneit, s hozzád megtér, Azt nem küldöd el előled, Sőt, tetőled Bűnbocsánatot az nyer.
3. Azért hát mi is járulunk És borulunk Elődbe fájdalmasan, Bűnös lelkünknek kegyelmet, Engedelmet Kérvén alázatosan.
4. Szánj meg, Uram, ily ügyünkben, Megtértünkben Függeszd fel ostorodat. Ó, hajtson hozzánk békére Fiad vére, Felejtsd el haragodat.
5. Szólj hozzánk, Uram, csendesen És édesen; Félelmünk mindjárt széled, És lelkünk is e szózattól, Mint harmattól A hervadt virág, éled.
6. Uram, végy minket kedvedbe, Szerelmedbe, Vigasztald meg szívünket. Tőlünk soha ne maradj el, Se ne hagyj el, Hanem fogjad kezünket.
Március 23. Csütörtök
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 23. rész 13-25. versei: „Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: "Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: megfenyítem tehát, és elbocsátom." (Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.) Erre valamennyien felkiáltottak: "Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!" Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. De ezek kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg őt!" Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: "De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom." De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.”
„A népet félrevezeti…” Ki az, aki félrevezet? Mi az ami félrevezet? Az, ami, vagy aki nem egyezik a tömeg akaratával? Ha sokan mondják, akkor az biztosan jó? Hitler zászlaja alatt elég sokan álltak… Ettől ő jót képviselt? Emberek tömegének halálba küldése bármely időben jó, ha sokan követelik? Biztosan rossz úton járok, ha „mindenki szembe jön”? „Kiáltásuk győzött”. „Nem tehettem mást”. Biztosan nem? „Akkor az én életem is veszélybe kerül”. Láttam egy filmet az első keresztyénekről. Valaki éppen velük volt, amikor elfogták őket. Ő nem tartozott közéjük, mégis abban a pillanatban kész lett velük együtt halni meg. A „többség” ölni akart. Ő meghalni a kisebbséggel. Nem mindenkinek vértanúság az útja. De kész vagyok-e vállalni a „félrevezető” bélyeget, azért, mert a „többség” más irányba megy? Kész vagyok-e vállalni a Krisztushoz tartozásomat akkor is, ha az megvetést, kigúnyolást, más egyéb hátrányt hoz a számomra?
Úr Jézus, köszönöm, hogy neked sosem a „többség” volt a fontos. Te mindig az EGY ELVESZETTÉRT tettél meg mindent. Köszönöm, hogy megkönyörültél elveszett voltomon. Uram, ne engedd, hogy az irántad való szeretetemet bármikor is fölcseréljem a többség akaratára. Uram, köszönöm, hogy gyülekezetünkben is munkálod az irántad való hűséget. Áldalak ezért. Ámen
724. ének:
1.Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyermekedet!
2. Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!
3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!
4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.
5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!
Túrmezei Erzsébet: Aki helyett a Krisztus vérezett
Emlékezem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.
Halál? Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor… szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán…
Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! Ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!
Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívem kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
„Jöjj! Jöjj! Barabbás!” – Nem! Nem akarok!
„Barabbás!” Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!
Most! Súlyos léptek… fegyver csörrenése…
csikordul a zár… szoborrá meredt
minden tagom… egy érdes hang: „Barabbás,
szabad lettél. Le a bilincseket.”
Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!
Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit…
s ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe’ nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kín alatt!
Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.
Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki ő? Mit véthetett?
Valaki szól: „A názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabbás helyett”.
Oly hosszú út vezet a Golgotára…
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.
ÉN nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye… az a szent ajak…
a hulló vér… Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.
A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!
Mikor utolsó vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
– S ölbe vettem… egy síró gyermeket.
Megsimogattam… lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.
Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át az életem.
Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
e ez nyitja meg a mennyet is nekem.
„Ki az? Ki zörget?” – kérdik majd. „Barabbás,
aki helyett a Krisztus vérezett”.
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.
Március 24. Péntek
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 23. rész 26-31. versei: „Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?"”
„Megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.” Kényszer. Nem tehet mást. Megragadták. Rákényszerítették. Osztozik a teher hordozásában. Osztozik a gúnyolódásban. Osztozik a jogtalan bántásokban. Osztozik a fájdalomban. „Véletlenül” arra járt. S már nem véletlenül lesz majd tagja az első gyülekezetnek. Mit teszek a rám kényszerített teherrel? Igyekszem kibújni alóla? Meg akarok szabadulni tőle bármi áron? Dühös vagyok? Haragszom Istenre, s arra, aki rám kényszerítette? Vagy csendben felnézek az előttem roskadozó Jézusra. Én már megérthetem, hogy a keresztet helyettem, értem vitte. S ha most nekem kell egy darabon vinni, az nem büntetés, nem megalázás. Ha Krisztusra nézek, akkor kiváltság Ővele együtt hordozni a terhet. S Vele együtt hordozható. Kedves idős asszonytól hallottam valaha egy verset cirénei Simonról, aki a kereszt cipelése közben csodát élt át. Meglátta a rettenetben Isten Fiát. S igazán minden szenvedésnek csak ez az egyetlen értelme van, ha megtaláljuk benne a velünk, értünk szenvedő Isten Fiát.
Úr Jézus, segíts örömmel vennem a szenvedést. Segíts benne meglátni Téged. Segíts ilyenkor is áldani téged. Kérlek, segíts gyülekezetünk terheit is a Te kezedből venni. Köszönöm, hogy a Te kezedben minden teher áldássá válik. Áldalak, Uram. Ámen
490. ének:
Te, drága Jézus, mi történt tevéled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted?
Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek.
Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam.
S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért; A bűnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg.
Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben Ott áll az Isten.
Ó, mérhetetlen szeretet, csodás hit, Amely a kínok zord útjára rávitt! Én vigadozva élek és örömben, Te kínözönben.
Ó, nagy Királyom, minden kor Királya, Hűségedet hogy hirdethesse hála? Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat: Néked mit adhat?
Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, Fejem ragyogva fürdik majd a fényben: Énekelek, hol szentül zeng az ének, Dicsérve Téged.
Március 25. Szombat
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 23. rész 32-43. versei: „Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!" Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!" Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."”
"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Nem tudták. Mi sem tudjuk. Fogalmunk sincs, amikor a vélt igazunk miatt kitör belőlünk az „őstermészet”. Nem tudjuk, mit teszünk, amikor gúnyolódunk. Nem tudjuk, mit teszünk, amikor másokat bántunk akár szavainkkal, akár tetteinkkel. Amit az Úr Jézus megkérdezése nélkül cselekszünk, az bizony mind a tudatlanságunk rossz döntése. Sajnos általában nem akarjuk észrevenni, hogy mit teszünk. De jó, ha van olyankor, aki imádkozzék értünk. Ilyenkor nem segít más rajtunk, csak az imádság. Hiába a bölcs, vagy kedves szó, nem értjük. Meggyőződtünk a magunk igazáról. Istennek van hatalma beszélni a szívünkkel. S de jó, ha meghalljuk az Úr Jézus szavát.
S ha bennünket gúnyolnak, bántanak? Van-e erőnk imádkozni értük? Tudjuk-e így látni őket: „Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.”?
Ez a látás, ez az imádság hihetetlen lelki békességhez vezet.
Úr Jézus, kérlek, életem háborúiban Te vezesd a gondolataimat. Te adj imádságos gondolatokat a szívembe, a számra. Köszönöm, hogy Te értem is imádkoztál ott a kereszten. Köszönöm, hogy Veled minden rossz jóvá lesz. Köszönöm, hogy a Te kezedben tudhatom a gyülekezetünket. Ámen
494. ének:
Ó, Krisztus, láttam szenvedésed, S borzongásom véget nem ért, Jaj, hogy halálkín lett a részed Érettem, árva bűnösért.
A természet velünk zokogja Halálodért fájdalmait, Elbújt a nap, gyászukba rogyva Siratnak választottaid.
Szent áldozat, tedd, meg ne szűnjünk Kereszten látni tégedet! Szent véred mossa csak le bűnünk, Lelkünk előtt az tár eget.
Jóságod mély és mély a hála, Amellyel hozzád fordulunk; Bűnünkért mentél kínhalálba, Egyetlen Megváltó Urunk.
Március 26. Vasárnap
Áldás, békesség!
Lukács evangéliuma 23. rész 44-49. versei: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt. Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: "Ez az ember valóban igaz volt." És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.”
"Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" Boldog az az ember, aki élete utolsó pillanatában is Isten kezébe teszi az életét. Tanuljak az Úr Jézustól, mert én is tehetem. Az értelmetlen szenvedés engem mindig felháborít. Ám csak rajtam múlik, - értettem meg, - hogy a szenvedésem értelmes, vagy értelmetlen. Isten kezében minden szenvedés értelmet nyer.
Uram, ne engedd, hogy győzzön fölöttem a szenvedés ereje. Fogd a kezem, kérlek, minden szenvedésem között. Hadd bízzam Rád magam a legnehezebb úton is. Kérlek a gyülekezetünkért, egyenként minden tagjáért, hogy amikor szenvednünk kell, hadd tegyük kezedbe a lelkünket. Köszönöm, hogy nem fogsz magunkra hagyni bennünket, egyikünket sem. Légy áldott Istenem. Ámen
493. ének:
1.Ó, Krisztus-fő, te, zúzott, Te, véres szenvedő, Te, töviskoszorúzott, Kigúnyolt drága fő, Ki szépség tükre voltál, Ékes, csodás, remek, De most megcsúfolódtál: Szent fő, köszöntelek!
2. Ékességed, te, drága, Melytől máskor remeg Világ hatalmassága, Köpés mocskolta meg. Milyen halványra váltál! Szemed fényét, amely Szebb volt minden sugárnál, Ki rútította el?
3. Mind, ami kín, ütés ért, Magam hoztam Reád; Uram, e szenvedésért Lelkemben ég a vád. Feddő szót érdemelve Itt állok én, szegény, S kérlek, lelked kegyelme Sugározzék felém.
4. Itt állok – ó, ne vess meg – A gyötrelmek helyén; Amíg ki nem hűl tested, El nem mozdulok én. S ha életed kilobban, Alácsuklik fejed, Ölemben és karomban Lesz nyugtató helyed.
5. Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem, Hogy szörnyű kínhalálod Nagy jót akar velem. Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el, S ha hűlni kezd a szívem, Benned pihenjek el.
6. Mellőlem el ne távozz, Ha majd én távozom, A kínban, mit halál hoz, Állj mellém, Jézusom. Ha lelkem félve reszket, S rettent a meghalás Nagy kínod és kereszted Legyen vigasztalás.
7. Légy pajzsom és reményem, Ha kétség látogat, Véssem szívembe mélyen Kereszthalálodat. Rád nézzek, Rád szünetlen, S ha majd szívem megáll, Öleljen át a lelkem – Így halni: jó halál.