Dunavecsei Református EgyházközségDunavecsei Református Kollégium - Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

2021.03.29-04.04.

Sándorné Ablonczy Zsuzsa

Március 29. Hétfő

Áldás, békesség!                                                                        

János evangéliuma 18. részének 24-27. versei:

„Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: "Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?" Ő tagadta, és megint csak azt mondta: "Nem vagyok." A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: "Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?" Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.”

Megkötözve látni az Egyetlen Reményem… Péter Az Úr Jézus mellett akart maradni. Ez volt a határozott szándéka. Amikor a többiek elmenekülnek, ő megy a főpap udvarába. Ott megkötözve látja Őt. Őt, Aki Úr a vihar felett, Aki enni tud adni 5000 embernek, Aki halottat tud feltámasztani, Aki az Őt megkövezni akarók közül csak egyszerűen távozik. Most megkötözve áll. Mintha tehetetlen volna.

Péter lelkületével mit tennék a helyében? Vagy lelkesen fejjel rohannék a falnak, fegyverrel a kezemben kaszabolnék, míg holtan esek össze, vagy bénán nézném az eseményeket: Úr Jézus, nem tehetek érted semmit… Egyáltalán Te vagy? Mindennek vége. „Nem ismerem azt az embert.” Olyan könnyen ítélkezünk. Péter felett. Egymás felett. Önmagunk felett is? Hányszor látunk aggodalomra okot adó hegyeket magunk előtt. Talán most is. Közöttük úgy látszik, mintha az Úr Jézus meg lenne kötözve. Mintha tehetetlen volna. Pedig ott, akkor a főpap udvarában azért viselte el a köteleket, hogy azzal a sátánt örökre megkötözze. A sátán persze ma is azt akarja elhitetni, hogy az Úr Jézusnak nincs ereje, nincs hatalma. Nehéz Őt megkötözve látni és mégis hinni, hogy Ő a Győztes. Nehéz a látszat ellenére úgy dönteni, hogy ha az életembe kerül, akkor is mellette maradok. De dönthetek úgy. Miért? Mert az Úr Jézus azt mondta: „de én imádkoztam érted”. Érted is. Értem is imádkozott. Én is imádkozhatok a legrettenetesebb időkben. Sőt egyedüli segítségem ez. Mert Ő meghallgat, s olyan hihetetlen módon áll mellém, ment meg, erősít meg, vagy küldi a segítséget, hogy a lélegzetem is elakad a láttán.

Úr Jézus, áldalak, hogy a legkeservesebb bajban is Te feljebb emeled a tekintetem, egészen Terád, s szabad túl látnom a bajon, látni Téged. Látni, hogy minden látszat ellenére Te Mindenható vagy. Köszönöm imádságaimra válaszoló szent jelenlétedet. Köszönöm, hogy nem hagysz akkor sem magamra, ha félelmemben kicsúszik a számon, hogy „nem ismerlek”. Mégis arra kérlek, ments meg attól, hogy megtagadjalak. Ámen

Énekeskönyvünk 276. éneke:

1.Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!


Március 30. Kedd

Áldás, békesség!                                                                        

János evangéliuma 18. részének 28-32. versei:

„Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: "Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?" Ezt válaszolták: "Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked." Pilátus erre ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!" A zsidók így feleltek: "Nekünk senkit sincs jogunk megölni!" Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.”

„Azok, akik vitték…” Tiszták akartak lenni… Tiszta leszek attól, ha nem lépek be a bíróság épületébe, de az utcáról bekiabálok, és követelem a halálos ítéletet? Tiszta leszek attól, ha követelem az ítéletet, de meg sem tudom fogalmazni a vádakat? Tiszta leszek attól, ha nem én mondom ki, nem én hajtom végre, de másokkal kimondatom, végre hajtatom az ítéletet?

Tiszta leszek attól, ha tisztának akarok látszani? Tiszta leszek attól, ha tisztának mondom magam? Elég, ha mások annak látnak? Nem baj, ha a szívem tele van szennyel, képmutatással, csalással?

Milyen a szívem? Tiszta akarok lenni, vagy csak tisztának akarok látszani? Mitől lesz tiszta a szívem? Itt állunk a NAGYHÉT második napján. A legalkalmasabb idő szembenézni önmagammal. Önvizsgálatot tartani. Mit gondolok, mit teszek? A tetteim összhangban vannak-e a szavaimmal, a gondolataimmal, az imádságaimmal? Látom-e magam úgy, ahogyan az Úr Jézus lát engem?

Jó, hogyha tiszta akarok lenni. Ehhez azonban először meg kell látnom, hogy nem vagyok az. Szeretnék, de nem sikerül. A szívem lépten-nyomon összekoszolom: amikor ítélkezek a másik ember felett. Akkor is, amikor magabiztosan kijelentem a magam igazát. Akkor is, ha megy nekem egyedül, Isten megkérdezése nélkül is minden. S ha megláttam, akkor jöhet a következő lépés: megbánom. Mert hát, ha látom azt, ami rossz, akkor többé nem akarom tenni. De tudom-e? Nem, sajnos nem tudom elhagyni egyedül. Ezért imádkozhatok. Bocsánatot kérhetek az Úr Jézustól, s kérhetem a segítségét, hogy ne úgy éljek, mintha tiszta lennék. Kérhetem, hogy Ő tisztítsa meg a szívemet, mert azt egyedül Ő tudja. Ő bizony tisztán szenvedett ott, azon a NAGYPÉNTEKEN, azért, hogy az én szívemet tisztává tehesse, ha kérem Tőle.

Úr Jézus, kérlek, tégy engem tisztává, ne engedd, hogy becsapjam magam. Könyörülj meg a szívem minden álnokságán. Add, hogy ne tegyem hiábavalóvá a Te szenvedésed. Ámen

Énekeskönyvünk 343. éneke:

1. Ó, Krisztus, láttam szenvedésed, S borzongásom véget nem ért, Jaj, hogy halálkín lett a részed Érettem, árva bűnösért.

2. A természet velünk zokogja Halálodért fájdalmait, Elbújt a nap, gyászukba rogyva Siratnak választottaid.

3. Szent áldozat, tedd, meg ne szűnjünk Kereszten látni tégedet! Szent véred mossa csak le bűnünk, Lelkünk előtt az tár eget.

4. Jóságod mély és mély a hála, Amellyel hozzád fordulunk; Bűnünkért mentél kínhalálba, Egyetlen Megváltó Urunk.


Március 31. Szerda

Áldás, békesség!                                                                      

János evangéliuma 18. részének 33-40. versei:

„Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" Jézus viszont ezt kérdezte tőle: "Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus erre így szólt: "Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?" Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való." Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?" Ekkor újra kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabbást!" Ez a Barabbás pedig rabló volt.”

"Akkor mégis király vagy te?"

Erre a kérdésre meg kell találnunk mindannyiunknak a saját választ. Mert ha Király, akkor tisztelet illeti. Ha Király, akkor hatalma van. Ha Király, akkor Úr az életem felett. Az én Királyom-e? A Te Királyod-e? Ha Királyunknak valljuk, akkor tisztelettel és engedelmességgel tartozunk neki. S erre a tiszteletre, és engedelmességre nem Neki van szüksége, hanem nekünk. Az én szívemnek, az én életemnek nem mindegy, hogy mi lakik benne: elvárások sora, gyűlölet, háborgás, vagy az Úr Jézus iránti tisztelet és engedelmesség. Nem mindegy, mert az előbbiek keserűvé, boldogtalanná tesznek, a tisztelet és az engedelmesség pedig örömteli, megbékélt emberré tesz.

Az Úr Jézus az én Királyom. Boldog vagyok, hogy népéhez tartozhatom.

Úr Jézus, köszönöm, hogy Te megszólítottál, befogadtál engem is a Tiéid közé. Köszönöm, hogy azóta minden gondommal Téged kereshetlek, s Te soha nem hagysz magamra. Áldalak ezért. Ámen.

Énekeskönyvünk 459. éneke:

1.Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; Nyugszom Atyám házába Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.


Április 1. Csütörtök

Áldás, békesség!                                                                        

János evangéliuma 19. részének 1-16. versei:

„Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta.  A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; oda járultak hozzá, és ezt mondták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" - és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne." Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!" Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek." A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát." Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy te?" De Jézus nem felelt neki. Pilátus ekkor így szólt hozzá: "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?" Jézus így válaszolt: "Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne." Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak." Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: "Íme, a ti királyotok!" Azok pedig felkiáltottak: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: "A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!" Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust,”

Pilátus harca önmagával: Ha Jézus Király, akkor bajban vagyok. Hogyan lehet ebből a csapdából szabadulni? Rá akarja beszélni a zsidókat: „Tiétek ez a király! Vigyétek innen!” Nem megy. Ami az ő dolga, attól nem szabadulhat. Neki kell elvégezni.

Ami az én dolgom, azt nem testálhatom át senkire. Azaz kibújhatok döntések alól, felelősségek elől, de azzal is számadással tartozom Istennek. Ez a Pilátus harca hát a mi harcunk is. Mit teszünk? Akár hitünkben érintve, akár egyéb emberi feladatainkban:

    Hárítunk: oldja meg más. Nem az én dolgom. Hm. Isten ehhez mit szól?

    Valahogy döntünk. Mindegy, hogy hogyan, csak legyünk már túl rajta…?

    Lehet felelősséggel is dönteni. Sőt! Nekünk, keresztyén embereknek

megadatott, hogy imádkozva döntsünk. Istentől kérve tanácsot. De jó, hogy tehetjük. Tegyük, mert így győzhetünk a legnehezebb döntésekben is.

Énekeskönyvünk 346. éneke:     

Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom.
Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél ez világért.
Reád bíztam én ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet.                     Irgalmazz meg én lelkemnek, Ki vagy ura mennynek, földnek, Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek.         Mutass, Jézus, kies földet, Lakásomul adj jó helyet, Ez életben csendességet, Jövendőben idvességet.


Április 2. Nagypéntek

Áldás, békesség!                                                                        

János evangéliuma 19. részének 16-30. versei:

„Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: "Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok." Pilátus így válaszolt: "Amit megírtam, megírtam." A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: "Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így teljesedett be az Írás: "Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek." Ezt tették a katonák. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: "Elvégeztetett!" És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.”

"Elvégeztetett!" Ami karácsonykor elkezdődött, nagypénteken befejeződött. Az ember megváltása. Az én kiszabadíttatásom a kárhozatból. A Te kiszabadíttatásod a kárhozatból. A kínok kínjában a mi megmentésünket végezte el.           Úr Jézus, fáj a lelkem, hogy miattam kellett szenvedned. Hálás a szívem, hogy értem is tetted. Ámen

Énekeskönyvünk 340. éneke:

1.Te drága Jézus, mi történt tevéled, Hogy oly keményen sújt a zord ítélet? A szörnyű vétket el mivel követted? Mi volt a tetted?

2. Megostoroznak, tövissel csúfolnak, Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, Epét ecettel kínálgatni mernek, Keresztre vernek.

3. Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam.

4. S mily büntetés, mit a világ Reád mért? A jó nyájőrző szenved a juháért; A bűnért, melyet szolgák elkövettek, Az Úr fizet meg.

5. Meghal a jó, ki hűség volt s alázat, Az él, ki Isten bántására lázadt; A vétkes ember sértetlen, s bilincsben Ott áll az Isten.

6. Ó, mérhetetlen szeretet, csodás hit, Amely a kínok zord útjára rávitt! Én vigadozva élek és örömben, Te kín-özönben.

7. Ó, nagy Királyom, minden kor Királya, Hűségedet hogy hirdethesse hála? Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat: Néked mit adhat?

8. Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, Fejem ragyogva fürdik majd a fényben: Énekelek, hol szentül zeng az ének, Dicsérve Téged.


Április 3. Szombat

Áldás, békesség!                                                                         

János evangéliuma 19. részének 31-42. versei:

„Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontja ne töressék meg." Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: "Néznek majd arra, akit átszúrtak." Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.”

Három tanítvány. Egy nyilvános, és kettő titkos: János a Gecsemáné kertből a főpap udvarába ment. Segített Péternek is bejutni. Aztán elkísérte Mesterét egész a Golgotáig. Ott állt a kereszt alatt. Aztán leírta, ami történt, „hogy ti is higgyetek”. János, a csöndes hűség. Arimátiai József és Nikodémus a Nagytanács tagjai voltak. Eddig titokban keresték az Úr Jézust. A legnehezebb helyzetben nyíltan cselekednek. Mindent odaadnak. Nem számít, ha kivetik őket magas pozíciójukból. Ők hárman a legnehezebb időben vallanak hitükről.

Mi, én mit teszek a legnehezebb helyzetekben? Tagadok, mint Péter? Vagy odaadom az Úr Jézusért azt is, ami a legszentebb?

Úr Jézus, kérlek, hadd álljak melletted a legnehezebb pillanatokban is. Segíts nekem ebben. Ámen

Énekeskönyvünk 345. éneke:             

 1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!


Április 4. Húsvétvasárnap

Áldás, békesség!                                                                  

János evangéliuma 20. részének 1-18. versei:

 „A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: "Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: "Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki.”

Van, aki jeleket lát és hisz. Elég neki ennyi. Van, aki látja a CSODÁT: a FELTÁMADOTTAT, és hisz. Számomra a húsvét reggelének az az ajándéka, hogy az Úr Jézus feltámadott, legyőzte a sátán hatalmát, legyőzte a halált, és nem hagyta sem Jánost, sem Máriát, s majd egyetlen tanítványát sem bizonytalanságban. Sőt ma velünk is így van. Nem nyugszik a mi Urunk addig, amíg meg nem nyílik a szemünk, s meg nem látjuk Őt. Mert ma mi is örvendezhetünk és vigadhatunk. Akkor is, ha ennek a világnak ma semmi oka nincs az örömre. Akkor is, ha a halál angyala harcol körülöttünk. Azok, akik az Úr Jézusban hisznek, egészen biztosak lehetnek abban, hogy Ő legyőzte a halált, s előttünk is megnyitotta az örökélet kapuját.

Úr Jézus, köszönöm, hogy győzelmed áldásaiban engem is részesítesz. Áldalak ezért, Uram. Ámen

Énekeskönyvünk 185. éneke:

Krisztus feltámadott, Kit halál el ragadott; Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Ha ő fel nem támad, Nincs többé bűnbocsánat, De él, ezért szent nevét, Zengjük ő dicséretét, Alleluja, Alleluja! Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. Alleluja!

Túrmezei Erzsébet: Meddig?

Uram, tenéked sok a Pétered.

Sokak a nagycsütörtök éjszakáid,

S olyan kevés a csendes Jánosod,

Aki nem ígér, nem fogadkozik,

De elkísér egész a Golgotáig.

Mert olyan könnyű azt kimondani

Egy izzó percben: meghalok veled,

De annyi minden visszahúzna még,

Ha ránk borul a szörnyű éjszaka,

Ha megérint a fagyos lehelet.

Talán csak egy kisgyermek mosolya,
Vagy a hitves könnyfátyolos szeme
Susognak a szélben ringó habok,
A halászbárka, otthonképe hív
Ó, legalább búcsúzni kellene.


Hamu alól az életösztön is felparázslik,
Ó, ilyen hirtelen?
Egy percre olyan szép lesz a világ
Átölel minden színe, illata
S már el is hangzott a: nem ismerem.


Uram, tenéked sok a Pétered.
Sokak a nagycsütörtök éjszakáid.
Hadd lehessek én csendes Jánosod,
Aki nem ígér, nem fogadkozik,
De hű marad egész a Golgotáig.

Túrmezei Erzsébet: Aki helyett a Krisztus vérezett

Emlékezem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.

Halál? Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor… szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán…

Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! Ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!

Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívem kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
„Jöjj! Jöjj! Barabbás!” – Nem! Nem akarok!

„Barabbás!” Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!

Most! Súlyos léptek… fegyver csörrenése…
csikordul a zár… szoborrá meredt
minden tagom… egy érdes hang: „Barabbás,
szabad lettél. Le a bilincseket.”

Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!

Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit…

s ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe’ nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kín alatt!

Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki ő? Mit véthetett?
Valaki szól: „A názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabbás helyett”.

Oly hosszú út vezet a Golgotára…
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

ÉN nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye… az a szent ajak…
a hulló vér… Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
– S ölbe vettem… egy síró gyermeket.

Megsimogattam… lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.

Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át az életem.
Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
S ez nyitja meg a mennyet is nekem.

„Ki az? Ki zörget?” – kérdik majd. „Barabbás,
aki helyett a Krisztus vérezett”.
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.